Actions

Work Header

i'll title this later <3

Chapter Text

színész szeretnék lenni, mondja neki ficsúr egy este, a csatokat igazgatja épp egyre hosszabb hajában és úgy vigyorog hosszúra, mintha ő tette volna fel az égre a csillagokat. hosszú eltátja a száját, lelki szemei előtt szinte látja őt a színpadon, hát hihetetlen, ficsúr mintha arra született volna, hogy szerepeljen, kreol bőrén aranyos csillámmal és glitterrel a hajában, az arcát vakító reflektorfényben, mint valami tündér, földöntúli lény állva, és hosszú hirtelen túl forrónak érzi a testét, ahogy csillogó szemekkel a barátját bámulja és teljesen elfelejti, mit is kezdett el csinálni. az kurva jó volna, mondja kis fáziskéséssel, és őszinte jókedvvel nevetnek össze.

 

régi vas játszótér, hosszú a libikóka tetején ül, leér a földre a lába és a gyújtóval babrál. kócos, ápolatlan fürtjei a mellkasát súrolják, meggyújtja a foga közé szorított csikket és ügyetlenül a füle mögé tűr egy hullámos tincset. szép így, kettecskén.

letüdőzi a füstöt és köhög, tekintete végig ficsúr finom, gyűrött pamut ruhába bújtatott alakján pihen. ficsúr gyönyörű, mint mindig.

minden rendben, kérdi ő, és hosszú érzi, hogy forróbb lesz az arca és még inkább köhögni kezd, már szinte fáj, fáj a szíve. de azért mosolyog és bólint egyet, és ülnek csendben tovább, ficsúr a lemenő nap színes fényeiben úszkáló felhőket nézi, hosszú meg őt.

ki tudja, mióta ülnek ott, egy órája talán vagy kettő—a komor, hűvös sötétség felélénkíti őket, indulásra készek; ficsúr füttyentve pattan fel a helyéről és komiszan derengő vigyorral pördül oda hosszúhoz, hogy meghajolva és kezét nyújtva felsegítse a libikókáról.

talán elmehetnénk a kisboltba, morfondírozik, meghalok éhen, hosszú meg hümmög, egy kanyi vasuk sincs, de ő sem bírná már sokáig. ficsúr belékarol, cigit vesznek elő, amit aztán felváltva szívnak, és közben ficsúr mesél meg magyaráz, fennhangon, nem zavartatja magát. hosszú pont így szereti.

az utcákat zuborgó sötétség öleli, hosszú a lámpák piros-sárga-zöld fényében barátja arcát figyeli, és fel sem tűnik neki, hogy ficsúr azóta már az ujjaival játszik, tenyere biztonságos melegébe vonva őt, szavai halkabbak és egybefolynak az éjszakával.

 

azt hiszem szerelmes vagyok, mondja egyszer, és hosszút nézi azokkal a hatalmas mogyoróbarna szemeivel, és hosszú szíve összeszorul és aprócska szilánkos darabokra törik, de ficsúr nem mond többet, bambán lógatja csak a lábát és mered maga elé. hosszút egyszerre vonzza és taszítja a mellette kuporgó test melege, ki szeretne futni a világból, el messzire, fáj, nagyon fáj hirtelen minden, de nem tud nem ficsúrra nézni. elképzelni sem tudja, ki lehet az, talán örülnie kellene, de nem tud, sírni szeretne, de nem tudja, miért.

lányokra gondol, szép, magas lányokra hosszú szőke hajjal és babakék írisszel, lányokra a parkból a térdig érő korom fekete szoknyájukkal, ami porfelhőként lebeg körülöttük a hintán és néha-néha megvillantja a hófehér bugyijukat, lányokra a plázából, akik mézédesen nevetve és karöltve veszik a vizes zsemlét, és olyan szépen mosolyognak rá, mintha nem lenne holnap. lányok. ficsúr szereti őket, mindig viccelődik velük és puhán a vállukra teszi a kezét, játszik a hajukkal és elcseni a rágójukat, de mindig bocsánatot kér.

hosszú észre sem veszi, hogy elhúzódott tőle, talán már tíz centi is van köztük, nem ér össze a térdük és az ujjai között görcsösen szorongatott csikk is leégett. felszisszenve rázza le ujjbegyeiről a hamut, némán megrázza magát és felhúzza hosszú lábait, de már nem néz ficsúrra. nem tudja, miért fáj, de fáj nagyon, rettenetesen, csomó van a torkában és úgy érzi, bármelyik pillanatban elhányja magát.

lányokra akar gondolni, de nem tud, csak ficsúrt látja maga előtt, ficsúrt az őzbarna tincseivel és világító szemével, ficsúrt a térdig érő szoknyájában, ahogy direkte úgy ugrik le a gátfalról, hogy a suta tavaszi szellő belekapjon és meglibbentse az anyagot, hogy kivillanjon az alsónadrágja, ő meg szemérmesen röhögve kapja oda a kezét, ficsúr a sarki ábécé mögött, ahogy cigit vesz a pétertől és diadalittasan lengeti a pakkot hosszú felé és olyan szépen mosolyog rá, mintha nem lenne holnap. ficsúr.

nem őt szereti, ezt tudja, biztosra tudja mert azt nem lehet, olyat nem szabad, hogy férfi férfit szeressen, még ha ficsúr más is. hosszú nem egészen érti, micsoda ő, mi csoda, ficsúr kívül-belül olyan, mint az a német rejtjelező gép, nem emlékszik a nevére, de kétségtelen, ha akarná sem tudná megfejteni.

ficsúr nem őt szereti, de ő szereti ficsúrt, erre most jött rá. ölébe temeti az arcát és mélyen beszívja a koszos, városi levegőt, de nem talál megnyugvást.

 

láza van és köhög, csúnyán, literszámra teát iszik és alig tud beszélni, az ágyat nyomja. ficsúr mellette ül a földön és úgy csinál, mintha a leckéjét írná, de csak a ceruza végét rágcsálja már talán negyed órája. hosszú a szeme sarkából látja, ahogy barátja ujjai a füzetlap sarkaival babrálnak, ismeretlen dallamot dúdolgat csendesen, talán magának, talán hosszúnak is.

mikor hosszú köhög, ficsúr ijedten kapja fel a fejét, őt nézi és a szemében csillog valami, valami, amit hosszú nem tud se megnevezni, se hova tenni. ködös tekintete ficsúr hosszú szempilláin pihen, a szeplőket figyeli az orrán és az ajka vonalát, ahogy résnyire elnyílik, mikor levegőt vesz. forró a teste, de nem csak a láztól.

nem tud nem rá gondolni, pedig próbálja, ő igenis próbálja, minden erejével azon van, hogy ficsúrt a fejéből kiverje, de nem megy. nem tud nem ficsúrra gondolni. a lázra fogja, beteg, azért akarja megcsókolni, ízlelni a puha száját, csókolni akarja és a hajába túrva közel tartani magához, ölelni és saját ajkával teste minden részét érinteni, akarja akarja akarja.

talán álmodik. ficsúr az ágy szélén ül, az a kopott piros inge van rajta a narancssárga csíkokkal, meleg tenyere jéghideg hosszú arcán. ez így nem lesz jó, suttogja, biztos felment megint a lázad, és indulna a konyhára gyógyszert és teát kérni, mikor hosszú remegő keze önkéntelenül is a csuklójára fonódik. maradj, akarja hosszú mondani, maradj, ne hagyj egyedül, félek, annyira félek. ficsúr csendben áll és nézi őt, nem lehet leolvasni az arcán játszó érzelmek sokaságát, hosszúra mosolyog és a fiú szorításából kezét kihúzva elindul, megy, eltűnik.

talán álmodik. forró minden és kapar a torka, a pólója izzadt mellkasára tapad, viszket és ég a teste, nem bírja már, ő ezt nem bírja. ficsúrra gondol, ahogy a haját fonja és finom ujjbegyei a tarkóját masszírozzák, ficsúrra gondol és a kis tenyerére, mely mégis képes hosszú hatalmas kezét elrejteni és melegen tartani egy-egy hűvös őszi estén, ficsúrra gondol, azokra a telt, puha ajkakra, melyek mostanság véresek és kevesebbet beszélnek, a nagy, barna szemére és azokra a mindig pírral hintett fülekre a kis készülékkel, mely segít neki hallani, ficsúrra, csak ficsúrra gondol.

talán álmodik, és álmában őt csókolják azok a cserepes, cigaretta ízű ajkak, nem a lányt a színjátszókörből, őt szeretik és ölelik azok a vékony, mégis erős kezek, őt tartják, szorítják, test a testnek. ő ő ő, csak ő és önzőnek érzi magát, betegnek, lélekben betegnek, mert ilyet nem szabad, az ilyen nem normális, hallotta egyszer a metrón meg benne volt az újságban is, nőt kell szeretni, asszonnyal kell hálni, aki majd gyereket szül neked, hogy aztán mindennek gyorsan vége legyen. hosszú az oldalára fordul, minden porcikája fáj és talán könnyek csorognak csendesen az arcán, de nem gondol rá, nem tud ficsúron kívül másra gondolni.

 

aznap este ficsúr mellette alszik, szolid hőforrás az ágya szélén, hosszú az egyenletes lélegzet vételeit figyeli, halk szuszogásának dallamára próbál álomba szenderülni.

mindketten a hátukon fekszenek és hosszú nem mer megfordulni, nem mer megmozdulni. lángol a teste, pedig bevette a gyógyszert, forró, éget a bőre, ahol ficsúr könyöke összeér az övével, és egyre hangosabb körülötte minden. az éjszakai város zaja tompán beszűrődik a zárt ablakon át, hosszú agyában kattognak a fogaskerekek, egyszerre érzi üresnek és csordultig telinek a fejét.

mikor ficsúr vékony karja a mellkasán csattan, hosszú szíve majdnem megáll. mintha betonba volna öntve, már fizikailag képtelen megmozdulni és talán percek telnek el, mire engedi a tüdejébe szorult levegőt egy hatalmas sóhajként távozni. félszegen pillant oldalra, ficsúr közel van, nagyon közel, apró pihegései csiklandozzák hosszú vállát és a testét mázsás súlyként átölelő kéz alatt hosszú megborzong, pedig körülötte forró minden. nagyot nyel, mikor ficsúr ujjai finoman a pólójába markolnak, és minden lelki erőfeszítése ellenére lassan közelebb húzódik, még közelebb. sötétben mindent szabad.

 

[itt lenne egy kulcsfontosságú jelenet, amelyből kiderül, hogy ficsúrnak barátnője van—a sára—de lusta voltam megírni rip. sétálni mennek a partra, vagy valami hasonló, és ficsúr ragaszkodik hozzá, hogy hosszú is jöjjön velük, mert hát az teljesen normális, hogy elhívod a haverod is, mikor randizol a barátnőddel shdjgdkdbkd no homo aztán hosszú ott szerencsétlenkedik, mint harmadik kerék és kissé látványosan szenved (én), pedig mindketten tök kedvesek vele meg bevonják mindenbe (de azért na. mégiscsak potyázik egy randin). sári amúgy transz!!! :-)) igazából nem tudom, mit akartam ide, de lett volna sok beszélgetős szegmens, eszméket cserélnek meg merengenek az élet nagy dolgairól, aztán itt-ott belevágtam volna egy-egy disszociálós hosszú részt, szóval igen. ja és a sári az a "lány a színjátszókörből", hehe, nem valami effektív módszer egy szignifikáns plotpoint kidolgozására, de azért megpróbáltam lmao]

 

hétvége van, egy órával tovább tart a kijárás, fülledt meleg az idő és a levegőt kora nyári zápor meg frissen nyírt fű illata fűszerezi. sétáljunk egyet, hajol ki ficsúr derékig az ablakon. csokoládébarna haját felborzolja a szél és fülében csilingelnek az egymásnak koccanó, aprócska csillagok. hosszú ruhástul fekszik az ágyán, unalmában a vart kapargatja a csuklóján, persze, mondja, sétáljunk, de nem mozdul.

aztán sétálnak.

ficsúr a színjátszó körről magyaráz, felültünk a magas lóra, mondja lelkesen, suttyó mach bethet akarnak eljátszatni velünk, és hosszú csendben hallgat, nem figyel, csak ficsúr hangjára koncentrál, és mikor a fiú megkérdezi, eljönne-e egy próbára, gondolkodás nélkül vágja rá, hogy persze, miért is ne. nem tudja, miről van szó, de ficsúrért bármit, bármikor. (...)

 

[ott fentebb lett volna azt hiszem egy shotgunnolós jelenet, de már nem emlékszem őszintén 😳 jus dudes being bros! smoking weed, doing the intricate rituals, nothing to see here]

 

(...) remegő ujjaival végigsimít frissen nyírt fején, legszívesebben rágyújtana, csak hogy érezzen valamit.

ficsúr az íróasztala előtt ül a földön, telefonja kijelzőjének tükrében igazgatja magát és elégedetten hummog. hosszú a vékony, apró karcolásokkal borított ujjakat figyeli, ficsúr rövidre rágott körmeit és a félig lepergett fekete lakkot, ahogy finom mozdulatokkal felhelyezi katica szív alakú fülbevalóját, és hüvelyk ujját végighúzza arca szépen ívelt élén. hosszú érzi felforrósodni az arcát, de nem hajlandó elfordulni.

na, gyere ide, te görény, hallja ficsúrt nevetni, és egyre pirosabb arccal veszi észre, hogy barátja is őt bámulja. lassú léptekkel hagyja ott az ágyát, hogy helyet foglaljon törökülésben ficsúrral szemben.

ficsúr mosolyog, komiszan, de valami más, valami megfoghatatlan is ott ragyog a szemében, és hosszú halkan sóhajt, el kellene már felejtenie, fel kellene már adnia. ehelyett óvatos vigyorra húzza a száját és megpaskolja ficsúr térdét, jól nézel ki. te, görény, mondja. ficsúr csilingelve nevet fel, és megrázza kissé magát, csak úgy leng a fülében katica fülbevalója. hosszú szerint illik hozzá, pont olyan lágy árnyalatú, mint a ficsúr kreol bőre, a virgonc forma pedig őrá emlékezteti. tulajdonképpen bármi, ami a keze ügyébe akad, mostanság ficsúrra emlékezteti.

hé. hadd nézzem. ficsúr meleg tenyerét érzi a csuklóján, és beleborzong a gyöngéd gesztusba. tekintetével követi ficsúr ujjait, ahogy azok játékosan masíroznak végig az alkarján, és szelíden apró köröket írnak le a kézfején. ficsúr a homlokát ráncolja és furcsa, kellemetlen hangot hallat, ahogy felnéz, egyenesen hosszú szemébe és hosszúnak úgy tetszik, abban a pillanatban belelát még a veséjébe is.

ficsúr elengedi a kezét és kissé megemelkedve az asztal teteje felé nyúl, majd egy tégelynyi kézkrémmel csüccsen vissza. nyomatékosan hosszúra néz, miközben az ujjaira nyom egy keveset a hideg fehér masszából, aztán előre nyújtja a kezét és vár. hosszút figyeli továbbra is, és a fiú érzi, belevörösödik a neki szánt nagy figyelembe. ó jaj.

hosszú tétován helyezi vékony csuklóját ficsúr invitáló tenyerébe. pillantását arra a pontra szegezi, ahol a bőrük először összeér, saját, vibrálóan fehér végtagját nézi és az azt borító, halvány rózsaszín és vörösben derengő karcolásokat, karmolásokat, ficsúr légies mozdulatait, amint lágyan applikálja fel csuklójára a kenőcsöt. szinte belehajol az érintésbe, érzi ellazulni az izmait és biztos benne, hogy a füle tövéig el van vörösödve. ficsúr minél nagyobb felületet fed be, hosszú légzése annál egyenetlenebbé válik.

mindig elfelejti, ez a baj. naponta kenni kellene őket, hogy gyorsabban gyógyuljanak a sebek, de a helyzet romlik, mint sem javulna. ficsúr sokat bosszantja, ma megvolt már ugye, te vadbarom, kérdi mindig és hosszú felszisszen, meglesz, persze, de aztán úgyis elfelejti. az ilyet bezzeg mindig elfelejti.

rossz szokás, kényszeres, impulzív mozdulatok sorozata. nem fáj már, talán ezért van, hogy észre sem veszi, mikor idegességében mint prométheusz mellkasába, keselyű karmaként mélyednek körmei a bőrébe. nem fáj.

ficsúr motyog valamit, de hosszú nem hallja, mintha vákuum volna a fejében, teljesen eltompulnak az érzékei, csak mered maga elé és kis híján kiugrik a bőréből, amikor érzi ficsúr puha száját a csuklója és kézfeje találkozására egy leheletnyi csókot hinteni.

 

hosszú kétségbeesve érzi magát, egy pillanatra a sárikára gondol, de csak egy pillanatra, mert ficsúr olyan intenzitással és olyan hirtelen hajol előre és tapasztja össze a szájukat, hogy hosszú azt is elfelejti, hol van.

képtelen regisztrálni az eseményeket, csak ül ott tágra nyílt szemekkel és alig hiszi el, alig hiszi el, hogy ficsúr orra találkozik az övével és olyan tisztán látszanak a leszorított szemei körül táncoló szeplők, mint még sohasem. gyönyörű, mégis ijesztő és ficsúr, amennyire a köztük lévő távolság engedi, egész lényével hosszú testének feszül és szinte vibrál és a kezét szorítja és hosszú alig hiszi el, de némán sírni kezd, szeméből suta csermelyként vágnak utat maguknak kipirosodott arcán a könnyek.

ficsúr ijedten húzódik hátra és tekintetében hosszú valódi félelmet vél felfedezni, ahogy egymást nézik. elszorul a szíve, mikor érzi ficsúr ujjait elengedni az övéit, ne ne ne ne, akarja mondani, ne menj el, de okosabbnak látja, ha szavak helyett inkább barátja feje után kap és sötétbarna hajába kapaszkodva rántja vissza magához, hogy megcsókolhassa, visszacsókolhassa, de most már úgy istenigazából.

ficsúr megszeppent hangot hallat és testét borzongás rázza meg, de összekulcsolt ujjaik melegéből és a száján invitálóan szétnyíló ajkakból hosszú tudja, jó helyen jár. megérkezett, otthon van végre.

szelíden tartják egymást, hosszú ügyetlenül mozog, izzadt tenyere ficsúr szépen ívelt állán pihen és teste minden porcikáját boldogság tölti el, mikor helyéből felemelkedve pozíciót vált és ficsúr követi őt és nem ereszti. úgy tetszik neki, egy örökkévalóság telik el, mikor levegő után kapva elválnak, ficsúr hangosan szuszogva nézi őt és tágra nyílt szemei ragyognak, hogy hosszúnak hunyorognia kell.

ficsúr a szemöldökét ráncolja, ujjai vakon simogatják hosszú vágytól égő arcát, elmaszatolva az ártatlan könnyeket. hosszú szipog egyet, aztán mindkét kezébe veszi ficsúrt és újabb csókokat hintve a szájára, pozsgás orcájára, ahol csak éri, a földre dönti őt és ficsúr nem ellenkezik. karjai hosszú dereka köré fonódnak, közel tartja és nem ereszti, nem ereszti.

hosszú talán még sosem volt ilyen boldog—a szenzáció ütemes gyorsasággal terjed szét a bőre alatt és oldódik bele a csontjaiba, mint vízben a cukor és érzi, hogy libabőrös lesz ficsúr minden érintése után. legszívesebben sírna megint örömében.

 

[ez meg így nagyon befejezetlennek tetszik, de már nem volt erőm jobban kifejteni a végét 😔✌ tulajdonképpen annyi lenne, hogy szokás szerint fekszenek a földön (szorosan) egymás mellett és hol a plafont, hol a másikat bámulják, ficsúr hosszú ujjaival babrál és szép lassan felvázolja a helyzetet a sárával kapcsolatban—azt mondta, a lányokat szereti, mondtam neki, én is. meg a fiúkat. meg mindenki mást, de–főleg téged. azt mondta, erre már rájött. és aztán nevettünk. (off screen sára comes out as a lesbian hnghdjhdjhfg could've been done better but we love to see it) (akkor már talán egy-két hete, hogy közös megegyezés alapján szakítottak, csak hosszú erről nem tud, mert tudatosan növeli a távolságot ficsúr meg ő maga között, mert a buzi fejének pocsék védekező mechanizmusai vannak és szándékosan árt magának. nem, nem magamból indulok ki :●)) de megbeszélik! ezt szeretem bennük) nem hiszem, hogy kimondják Azt A Bizonyos Szót—de őszintén nem is kell. tudják ők anélkül is. szóval igen. végre fent van a pont az i-n sksbkfbdkkd

ps a cím amúgy a szeret-nemszeret sziromtépkedős játékra utal, igen ezt most találtam ki lmao]