Actions

Work Header

New Life Begins

Chapter Text

A luxus terepjáró lassan fordult be a sarkon. Dean egyből észrevette, és kissé csalódottan tudatosult benne, hogy ez sem Ő.

Amióta félresikerült a kis randevúja a Castiel nevű pasassal, azóta minden nap azt várta, hogy újra felbukkan, és befejezhetik, amit elkezdtek. Bár ezt még soha egyetlen ügyféllel sem kívánta, ebben a férfiban volt valami, ami megfogta. És folyton arra gondolt, hogy milyen lett volna, ha…

Nem tudta kiverni a fejéből a fekete haját, ragyogóan kék szemét, a selymes bőrét, és finom, hosszú ujjait. Minden nap az utcán azon kapta magát, hogy szinte várja, mikor bukkan fel újra egy autó, és csalódott minden alkalommal, amikor látta, hogy nem Ő az. Folyton elkalandozott, és ebben a szakmában figyelni kell a lehetséges ügyfeleket. Már többet is elszalasztott, ahogy most is majdnem. Pedig a gazdagokat nem szabadott elmulasztani. Ez az autó pedig kőgazdagnak tűnt. Igaz, a milliomosoknak általában fura kívánságaik voltak, de semmi olyan, amit ne lehetett volna teljesíteni. Volt olyan férfi, aki arra rejszolt, hogy Dean a feleségét dugta. Volt olyan, aki azt akarta, hogy Dean legyen felül –ami viszonylag ritkán fordult elő a pályafutása során- és volt olyan, aki csak azt nézte végig, ahogyan ő kiveri magának. Ezek nem voltak túl perverz dolgok, és jól meg is fizették. Az extra pénz pedig mindig jól jött, mert azt jelentette, hogy annyival is kevesebbet kell az utcán lennie.

Voltaképpen fogalma sem volt, miért is csinálja. Annyira nem volt oda érte. Sam –akiért az egészet elkezdte- már jól menő ügyvéd volt, többször is akart neki állást ajánlani. De nem fogadta el. Talán, mert nem akart senkitől függni, talán csak azért, mert így könnyebb volt leplezni azt a tényt, hogy inkább a férfiakhoz vonzódik. Egy férfi prostituáltnál ez természetes volt, hogy férfi-nő ügyfeleket elégít ki, de nem volt egyértelmű, hogy meleg. Nos, Dean az volt, bár ezt sokszor még maga előtt is tagadta. Voltak női kuncsaftjai, bár eléggé ritkán, és azt sem élvezte jobban, mint az idősödő üzletembereket, akik a családi Volvo hátsó ülésén dugták meg. De valahol mégis azt érezte, hogy inkább a férfiakhoz húz. Ők nem játszották meg magukat. Nem akarták, hogy Dean hazudjon nekik, hogy mennyire ellenállhatatlanok, vagy, hogy mennyire különlegesek. Ők csak azt akarták, hogy leszopja őket, vagy maradjon nyugton, amíg megdugják és kész. Itt a pénzed, szállj ki! Ennyi, és ennél Dean-nek sem volt többre szüksége. Szinte még életében nem élvezte a szexet igazán. A ritka alkalmakkor, amikor őt szopták le, nos, az nem volt rossz, de nem is az igazi.

A terepjáró megállt, a hátsó ablakot leengedték, és a benn ülő férfi egyenesen Dean-re mutatott. Ezt is megszokta már. Szerették. Amikor kezdte, szinte soha nem volt vetélytársa, minden alkalommal ő volt az első választás. Lányos, szép vonásai azóta megkeményedtek, és férfiassá váltak, de ettől még nem veszített vonzerejéből. Legfeljebb nem az idősebb férfiak szúrták ki, inkább a korabeliek. Mint ez a fickó. Egy tízessel lehetett idősebb nála, nagyon vékony volt és nagyon magas, igazából semmi extra, de amikor megszólalt, Dean-t kirázta a hideg.

- Benne vagy egy kis extrában? – a hangja olyan fagyos volt, mint jég. Hideg és tárgyilagos.

- Az attól függ, mit takar az extra?

- Kicsit durvább szexet. Jól megfizetem.

- Mennyire jól?

- 500 $. De ebben már benne van a szád is.

Dean szemei kikerekedtek. 500 $. Ennyivel talán egy hétre is szabadságolhatná magát. Mennyire lehet durva az a szex? Bár igazán nem érdekelte. Ennyi pénzért akár partiba is vághatják. Volt már része kemény, mindenféle érzelmet nélkülöző dugásban. Csak a falhoz szorították, lerendezték hátulról és kész. Legalább gyors volt.

- Oké, mehetünk – kinyitotta az ajtót és beszállt.

A terepjáró elindult, és Dean észre sem vette a ballonkabátos, fekete hajú férfit, aki a ragyogóan kék szemeivel a sarokról követte a kocsit, amíg az el nem tűnt a kanyarban.

Ahogy beszállt a kocsiba, az azonnal elindult. A sofőrt elválasztó üveg sötét volt és átláthatatlan, amiből Dean arra következtetett, hogy ez az autó látott már egyet, s mást. Kicsit feszengve ült a hirtelen beálló csendben, a férfi nem szólt csak nézte, valamiféle perverz mosollyal az arcán. Aztán felé nyúlt, és megfogta Dean nyakát a tarkójánál, és masszírozni kezdte.

- Nagyon jóképű vagy, ugye tudsz róla? – kérdezte, de valójában nem várt választ. Viszont a hangjától Dean még mindig libabőrös lett. Volt benne valami fenyegető, valami, amitől Dean úgy érezte, most azonnal ki kell szállnia ebből az autóból.

- Dean –mondta, és halvány, lila gőze nem volt arról,miért is mondta meg ennek a fura, ijesztő hapsinak az igazi nevét. Soha nem szokta. – Itt fogjuk csinálni, vagy…

- Nem, ahhoz itt túl kevés a hely – vágta rá egyből a férfi – és nem is vagyunk kettesben. Amúgy Alastair.

- Örvendek. Megkaphatnám a pénzem?

- Persze, miután végeztünk.

- Nézze, Mr. Én általában előre kapom a pénzem.

- Én meg általában azután fizetek, hogy megkaptam, amit akartam. De a csini pofidnak nem tudok ellenállni, nem akarom megkockáztatni, hogy kiszállj a kocsiból. A felét megkapod előre.

- Megbeszéltük.

Alastair elővette a tárcáját, kinyitotta, és Dean nem tudta róla levenni a szemét. Még életében nem látott ennyi pénzt. A férfi kivett belőle 250 $-t, és Dean felé nyújtotta, majd miután eltette a tárcát, megfogta Dean combját, és simogatni kezdte. Dean eltette a pénzt, és magára erőltetett egy mosolyt. Általában nem volt zavarban az ilyesféle megnyilvánulásoktól, de ez a fickó zavarta. Valahogy félt tőle. Kibámult az ablakon, a gondolatai elragadták, és újra ott volt a kocsiban, pár héttel ezelőtt, azzal az esetlen kis emberrel, aki még attól is zavarban volt, hogy ő a kocsijában ült.

Szinte észre sem vette, hogy a kocsi megállt. Felnézett, és egy hatalmas, luxuslakásokkal teli toronyház előtt voltak. Pontosabban mögötte. Persze ez sem lepte meg, nyílván nem a főbejáraton keresztül fognak felmenni. Szó nélkül léptek be az épületbe, mentek fel a lifttel a legfelső emeletre. Dean-t már kezdte zavarni a csend. Nem mintha mély és tartalmas társalgást folytatott volna az ügyfelekkel, de általában nem is töltött velük ennyi időt összesen. Belépett Alastair mögött a lakásba, és elámult. Egy Penthouse! Még soha nem járt ilyen helyen, de miért is járt volna. Nem igazán ilyen körökben forgott. 'Na jó, dolgozzunk meg a pénzünkért' gondolta, és megszólalt:

Na és akkor hogyan kezdjük? – megfordult, és mindenre számított, csak arra nem, ami fogadta. Egy hatalmas ütés az arcába. Érezte, hogy felreped a szája, és érezte a vér ízét. Aztán rögtön követte egy másik ütés, amitől a földre zuhant, és egy pillanatra azt sem tudta hol van. Felnézett, és a férfi fenyegetően tornyosult fölé, kezei ökölbe szorítva, a tekintete villogott. Dean kérdőn nézett rá, de akkor már tudta, hogy hatalmas hibát követett el. Már tudta, hogy a kicsit durvább szex, nem csak kicsit lesz durvább. Hallott már ilyesmiről, de mindig úgy gondolta, hogy ő okosabb annál, mint hogy belefusson. Hát nem volt.

Alastair lehajolt, és megragadta Dean-t a pólójánál fogva. Dean próbált menekülni, de tudta, hogy úgysincs hová. Próbált kiszabadulni, megütni a férfit, de az könnyedén kitért, és újra Dean arcába csapott. Ez már sok volt. Elernyedt, és hagyta, hogy Alastair a falhoz vonszolja, és nekinyomja az 1000 dolláros tapétának.

- Dolgozz meg a pénzedért! –sziszegte, és belemarkolt Dean hajába. Felrántotta a fejét, hogy lássa az arcát, Dean pedig az övét. Dean tudta, mit akar, és kénytelen volt megadni neki. Megadóan bólintott.

- Helyes! Vedd le a pólód! – Dean szó nélkül engedelmeskedett, de közben az egész teste reszketett. Alastair mohó szemekkel vizslatta a meztelen felsőtestét, belemarkolt a vállába, körmeit belemélyesztette a bőrébe. – Nagyon szép tested van. Tudod, mi jön most, ugye?

Dean bólintott, és reszkető kezekkel gombolta ki Alastair nadrágját. Ahogy kiszabadította a férfi félig kemény szerszámát, az megragadta Dean mindkét csuklóját, és a feje felett a falhoz szegezte. Mindenféle kertelés vagy előjáték nélkül a szájába nyomta a farkát, olyan erővel, hogy Dean feje is a falnak szegeződött. Behunyta a szemét, és hagyta, hogy a férfi szájba dugja. Alastair lassan, ritmikusan mozgott, közben hangosan nyögött fura orrhangján. Dean majdnem megfulladt, néha öklendezett, ahogy a farka a torka hátuljához ért. A csuklója is fájt, a férfi olyan erővel nyomta a falhoz, hogy szinte érezte, ahogy roppannak a csontjai. Nyögött, de alig hallhatóan, levegőt alig kapott, már kezdett beleszédülni. És Alastair csak nem hagyta abba. Sokáig bírta. Egy idő után Dean próbált kiszabadulni, bár tudta, hogy ez nem fog tetszeni a „munkaadójának", hiszen ellenkezik a szabályokkal, de képtelen volt tovább elviselni a farkat a szájában. Próbálta a csuklóját mozgatni Alastair markának szorításában, de hiába. Mint egy vasököl tartotta, és az élvezettől még nagyobb erővel nyomta a falhoz. Aztán amikor már úgy érezte nem bírja tovább, Alastair kihúzta a farkát a szájából, és elengedte a kezét. Lenyúlt, megfogta az állát, és felemelte a fejét. Dean arcán már jól láthatóak voltak a pofonok nyomai. Szája felrepedt, még mindig vérzett, nyilvánvalóan az utóbbi fél óra sem tett jót neki. Szeme alatt megdagadt az arca, és az egész jobb fele bevörösödött. A szeme pedig… nos, semmi mást nem tükrözött, csak fájdalmat és kétségbeesést. És Alastair pontosan ezt akarta látni.

Ezért volt gazdag, hogy ezt megtehesse. Erre költötte vagyonának jó részét, hogy kiélhesse azt az aberrációját, hogy jóképű, fiatal férfiakat kínozzon, törjön meg, és végül tegyen magáévá. De hiába volt gazdag, az amerikai törvények még a milliomosoknak sem engedték a kínzást és a nemi erőszakot, szóval itt jött képbe a hatalmas vagyon, meg a hímkurvák. Dean nem az első volt, aki ebben a „megtiszteltetésben" részesült, hogy Alastair kinézte magának, de kétségtelenül a legjobb képű, és legfinomabb szájú mindközül. Alastair már most úgy döntött, hogy megtartja magának, akármennyibe is kerüljön. De először is, ezt a menetet ki fogja élvezni. Az 500 $-ban nem volt idő korlát, és ő sokáig bírta. Nagyon sokáig.

Dean látta Alastair szemében a kéjt, amit a meggyötört tekintete nyújtott neki, és ez nem nyugtatta meg. Lassan kezdett úrrá lenni rajta a pánik, amikor a férfi rászólt:

- Állj fel! – halkan beszélt, mégis ellent mondást nem tűrő hangon. De Dean nem mozdult. Képtelen volt rá, pedig szeretett volna. Nem akart még több ütést az arcára. Rohadtul fájt is, de elsősorban mégis csak ebből élt. – Azt mondtam állj fel! – Kezdett türelmetlen lenni, és fenyegetően Dean fölé hajolt.

- Oké, oké, nyugalom, már állok! – Dean feltápászkodott, bár fájtak elgémberedett végtagjai, mégis kihúzta magát Alastair előtt. A férfi magas volt, nála magasabb, de vékonyabb, mégis volt valami fenyegető benne, amitől Dean úgy érezte, inkább megtesz neki mindent, hogy ne dühítse fel. Félt tőle.

- Vedd le a nadrágod! – Dean egy másodpercig habozott, mire Alastair visszakézből arcon csapta. Pont ott találta el, ami már amúgy is lüktetett a fájdalomtól. Dean hangosan felnyögött, és rögtön elkezdte kigombolni a nadrágját. Levette a cipőjét, zokniját, és lerúgta a farmerét, és ott állt anyaszült meztelenül a férfi előtt, aki szinte nyálcsorgatva legeltette rajta a szemét. Ebben sem nagyon volt még része eddig. Általában az egész akció, leszólítással és fizetéssel együtt nem tartott ennyi ideig. Soha nem vesztegette az idejét vetkőzéssel, nadrág térdig letol, és kész. Nem Káma-Szutrázni jöttek hozzá a kuncsaftok.

Alastair szeme megakadt Dean mellkasán, a pentagramma tetováláson. Gúnyos mosolyra húzta a száját, majd a vállánál fogva megragadta Dean-t, megfordította, és a falhoz lökte. Dean újból felnyögött, ahogy szinte az összes levegő kiszorult a tüdejéből. Alastair ismét megragadta a csuklóit, és megint a falhoz szorította a karját. Testét Dean testének nyomta, Dean érezte a kőkemény farkát valahol a feneke közepén. Alastair közel hajolt az arcához, és a fülébe sziszegte:

- Élvezni fogod! – Nos, Dean ebben erősen kételkedett, de nem vitatkozott. Alastair megcsókolta a nyakát, majd belemélyesztette a fogait Dean bőrébe. Dean felkiáltott a fájdalomtól, és próbált küzdeni, kiszabadulni Alastair szorításából, de a fickó – annak ellenére, hogy vékony - iszonyú erős volt. Valami természetfeletti erővel tartotta Dean-t a falhoz szögezve, ahogy a nyakát harapta. Amire elengedte, Dean szeme már könnyes volt. 'Mikor lesz már vége?' gondolta, és Alastair, mintha csak olvasna a gondolataiban, a fülébe súgta:

- Még csak most kezdjük, szépségem. – És mindenféle figyelmeztetés, tágítás vagy síkosító nélkül, a farkát Dean-be tolta olyan erővel, hogy az újra felkiáltott, és a homlokát a falnak támasztva behunyta a szemét. Iszonyúan fájt. Nem mintha soha nem fájt volna, de általában már megszokta, vagy használtak valamiféle síkosítót. De ez a férfi fájdalmat akart neki okozni, és mindent megtett ennek érdekében.

Alastair egy pár pillanatig úgy maradt, a farkával tövig Dean-ben, aztán mozogni kezdett. Szép lassan, hogy kiélvezhesse ennek a fiúnak minden porcikáját. Érezte, ahogy eleinte még küzdött, de hamar feladta, és már csak remegett, ahogy Alastair egyre erőteljesebben lökte a falnak. Most már komolyan kezdte élvezni. Eddig csak játék volt, szó szerint előjáték, de ez már élvezet. Élvezte magát az aktust is, látszott, hogy a srác profi, még így is, hogy nem mozdult. De a szenvedése, az mindennél többet ért! Minél gyorsabban és erősebben lökte, a másik teste annál jobban megfeszült, remegett, sóhajai zokogásba fúltak, és Alastair tudta, hogy folynak a könnyei. Ez annyira beindította, hogy érezte, nem sokáig bírja már. És látni akarta. Látni akarta az arcán a szenvedést, a fájdalmat és a félelmet. Látni akarta a hatalmát!

- Remélem, élvezed, te basznivaló kis pöcs, – sziszegte a fülébe – mert még nem végeztem veled.

Dean behunyta a szemét, és nagyot nyelt. Nem tudta, mennyi ideig tudja még ezt elviselni. Az 500 $-os fizetés, már messze nem boldogította. Erőtlenül hagyta, hogy Alastair keményen dugja, közben a saját farka fájdalmasan nyomult a falnak.

Egy idő után Alastair elengedte a kezét, és elhúzta a faltól. Egyik karjával átfogta a nyakát, és úgy vonszolta az ágy felé, hogy a farka még benne volt. Amikor odaértek, Alastair kihúzta belőle, szembefordította, és mosolyogva nézte az arcát. Dean tudta, hogy beindult. Azt is tudta, hogy nem a dugás indította így be, és ettől csak még jobban kezdett kétségbeesni. Alastair durván az ágyra lökte, rámászott, kezeit újra leszorította. Dean úgy érezte, hogy csupán a szorítástól megzúzódtak a csontjai.

- Elég….kérem! – hangja elcsuklott, ahogyan esdeklően Alastair-re nézett. De ez csak olaj volt a tűzre. Alastair farka olyan erővel lüktetett, hogy szinte már elviselhetetlen volt. Akarta ezt a fiút, teljes egészében, széjjel akarta tépni, olyan sokáig dugni, hogy rimánkodjon, könyörögjön a végéért. De tudta, hogy ez most nem fog összejönni. Még soha egyik srácot sem kívánta ennyire. Ahogy ez reszketett alatta, zöld szemében félelem ült, a könnyek csendesen csorogtak a szeméből a lepedőre, az orrán a szeplők most még jobban kirajzolódtak. Alastair lehajolt, és meg akarta csókolni, de Dean elfordította a fejét.

- Szóval még mindig nem tudod, hol a helyed! – nem volt dühös. Csak tényeket közölt, mégis, Dean tudta, hogy ezt most meg fogja torolni! Alastair újra beléhatolt, erőszakosan és durvábban, mint eddig. Már nem üvöltött. Beharapta az alsó ajkát, amitől az újra vérezni kezdett. Behunyta a szemét, és csendesen szenvedett, halkan nyögött csak, ahogy Alastair olyan vadul kezdte dugni, hogy egy-egy lökéstől majdnem eszét vesztette a fájdalomtól. És akkor bevillant. Egy kék szempár, egy kopott ballonkabát, és egy arc, aminek felidézése kis időre elrabolta a fájdalomtól. Egy pár percig nem hallotta Alastair hörgését, és a csattogást, ahogy a csípője Dean farpofáinak ütődik. Csak a zavart mosolyt látta azon az arcon, ami álmában kísértette az első találkozásuk óta. De ez a nyugalom sem tartott soká.

- Nyisd ki a szemed! – A durva hang elűzte a megnyugtató képet, és nem maradt más csak a sötétség. – Nyisd ki a szemed, látni akarom! – De Dean nem akarta látni. Megrázta a fejét, és halkan nemet mondott. Alastair nem hagyta abba a ritmust, de hangja fenyegető lett. – Azt mondtam, nyisd ki a szemed! Azt akarom, hogy rám nézz, amikor jövök.

Dean valahogy érezte, hogy engedelmeskednie kell. Kinyitotta a szemét, és a rosszullét kerülgette, amikor meglátta Alastair kéjtől eltorzult arcát. Tudta, hogy már nem tart sokáig, de nagyon félt attól, hogy mi lesz utána.

Alastair elengedte Dean csuklóját és megragadta a torkát. Egyre erőteljesebben lökte, vadul állatias ösztönnel. Dean kezdte feladni a harcot. Látása elhomályosult, és forogni kezdett a szoba. Mintha a víz alól szólna, alig hallotta, ahogy Alastair rákiált: „Engem nézz, rám nézz!" Próbált engedelmeskedni, de a levegője fogytán volt, és a másik egyre erősebben szorította a torkát, egyre gyorsabban mozgott, míg végül, mint a vulkán kitört, és az egész teste megremegett, ahogy üvöltve beleélvezett Dean-be.

Dean úgy érezte magát, mint egy eldobott rongy. Az is volt. Alastair egy pár másodpercig megpihent rajta, aztán lemászott, és odavetette neki:

- Öltözz fel! – Dean semmi másra nem vágyott, csak erre, mégis úgy maradt a hátán fekve, ahogy Alastair otthagyta, kezei még mindig a feje felett, lába széles terpeszben. Mozdulni sem tudott, csak zihálva kapkodta a levegőt, és próbálta kirekeszteni a fájdalmat, ami átjárta az egész testét. Percekig nem mozdult, aztán nyögve megmozdította a karját, csuklója izzott a fájdalomtól. Lassan összezárta a lábait, érezte, hogy vérzik odalent, és a forgói annyira kiakadtak, hogy kín volt a legkisebb mozdulat is. De mozdulnia kellett. Felöltözni, és eltakarodni ebből a kurva penthouse-ból, amíg még megtehette. Őszintén szólva csodálkozott, hogy még él. Amikor Alastair torkon ragadta, biztos volt benne, hogy vége. Lassan az oldalára fordult, összegörnyedt, mint egy kisgyerek, és próbált nem zokogni a fájdalomtól, és a megaláztatástól. Felült, és az ágy szélén egy pillanatra megszédült. Belekapaszkodott a lepedőbe, és visszafogta egyre növekvő hányingerét. Aztán érezte, hogy Alastair –ahogy a kocsiban is a legelején- megfogja a nyaka hátulját, és megszorította. Dean összerezzent az érintésre.

- Ez nagyon izgalmas volt, nem gondolod? Nagyon finom vagy, élveztem minden porcikádat. – lassan végigsimított Dean hátán és vissza, majd belemarkolt Dean rövid hajába. – Szeretném megismételni. Mit gondolsz? – 'Hogy mit gondolok? Dögölj meg azt gondolom! Rohadj meg te szadista állat!'

- Talán majd máskor. –Dean hangja remegett. Ha valamiben biztos volt, akkor az az, hogy az életben többé be nem száll gazdag ember kocsijába, akármennyi pénzt is ígérnek. Erőltetetten rámosolygott Alastair-re, és lassan, nagyon lassan felállt, odament a ruhájához és felöltözött. A keze már a kilincsen volt, amikor Alastair hangja megállította:

- A pénzed nem is kell?

Dean megfordult, és látta az önelégült vigyort a férfi arcán, ahogy az 5 darab 50 dollárost lobogtatja. Legszívesebben kiment volna az ajtón szó nélkül, pénz nélkül, de egy ribanc volt, és pénzből élt, mint bárki más. Hagyta, hogy Alastair ismét a közelébe menjen, bár minél közelebb ért, Dean teste annál jobban megfeszült, majd szó nélkül tűrte, hogy a férfi a farmerja zsebébe dugja a pénzt, és közben az anyagon keresztül megmarkolta a farkát. Dean lesütötte a szemét, nagyot nyelt és nem mozdult. Magában fohászkodott, hogy ez a szadista vadbarom ne induljon újra be, hogy engedje elmenni végre.

Fohásza meghallgattatott. Alastair kihúzta a kezét Dean zsebéből, megpaskolta az arcát, és odaszólt:

- Majd megkereslek. – Azzal hátat fordított neki, és többet rá sem nézett. Dean végre kiléphetett az ajtón.

Amikor kilépett a hátsó kapun, azonnal térdre esett, és kidobta a taccsot. Nyomorultul érezte magát, pont úgy, mint az a halom szemét, ami a konténerekben volt. Ő is oda való. Egy darab ócska szemét, amit az emberek kidobnak, ha elhasználták. Ehhez kétség sem fért. Erőt vett magán. Nem fog bőgni, azért sem! Ő Dean Winchester, egy igazi profi, nem fog fennakadni a történteken. Végül is a pénzét megkapta, a sebei majd begyógyulnak. Pár nap pihi, azt úgyis megengedheti magának 500 dollárból, és minden megy tovább. Ezt a fickót kerülni fogja, de az élet megy tovább. Lassan felállt, és a falnál támaszkodva kilépett a sikátorból. A vér meghűlt az ereiben, amikor meglátta a terepjárót nyitott ajtóval, a sofőr ott állt mellette.

- Gyere fiam, hazaviszlek. – A sofőr hangjában nyilvánvaló volt a részvét, Dean azt is tudta, hogy nem parancsra cselekszik, csak a jóérzése tört felszínre. Kicsit későn.

- Csessze meg! – Köpte oda összeszorított fogakkal, és lassan, kétrét görnyedve elment mellette, ki az utcára, ahol leintett egy taxit.

xxx

A következő három napban Dean nem ment ki az utcára. Egyrészt az arca csupa kék-zöld folt volt. Nincs ember, aki ilyen kinézettel felszedte volna. Illetve talán azok, akik erre izgulnak, de azok tehetnek egy szívességet. Másrészt úgy fájt az egyetlen, munkaadó luka, hogy leülni alig bírt. Nem vette rá magát, hogy tükörben megnézze, de sejtette, hogy siralmas állapotban lehet. Nem kockáztatta volna meg, hogy még jobban megsérüljön. Inkább pihent, az 500 dollárból úgyis futotta egy kis pihenésre. Bár az óta az éjszaka óta a pénz érintetlenül hevert a komódon. Igaz, a fenék-fájdalomtól még dolgozhatott volna, kiköthetné, hogy csak szopást vállal, de a legfőbb ok, ami miatt nem ment ki, az a félelem. Rettegett, hogy Alastair újra feltűnik, és újra megteszi vele.

Három napja rémálmok gyötörték, összesen aludt talán 8 órát. Ha behunyta a szemét, egyből megjelent előtte Alastair vigyorgó arca, érezte a tarkóján a leheletét, ahogy a fülébe súgta, hogy milyen basznivaló kis pöcs. És ettől mindig kidobta a taccsot. Szinte alig volt már valami, ami megmaradt benne. Mégis, mindezek ellenére a negyedik napon úgy döntött, hogy újra kimegy. Nem akart még egy napot elszalasztani, még több lehetőséget, hogy elmulassza Castiel-t. Lehet, hogy azóta már jár ott, és mivel őt nem találta, elment mással. Végül is miért ne mehetne. Elvégre nem a tulajdona. 'Mi a franc van ebben a pasiban? Verd már ki a fejedből, mert be fogsz golyózni!' De nem akarta. Ha Castiel-re gondolt, egy kicsit mindig színesebb lett a világ. De miért? Hisz még csak hozzá sem ért. Még a farkát sem fogta meg. A rohadt életbe!

Amikor kiért a „helyére" a többiek megrohamozták. Jóban volt a többi sráccal, annak ellenére, hogy elég sok melót szedett el tőlük. Persze nem voltak idióták, látták Dean arcát, és tudták, hogy 3 napja egy luxuskocsival ment el. Csak pár szóban mesélte el a sztorit, és abból is kihagyta a túlzottan megalázó részeket. Azt mondta, hogy a pasas megütötte párszor, majd leszopatta magát és ennyi. De ha jót akarnak maguknak, kerüljék el. Igazából megint egy szennynek érezte magát, a többieknek joguk volt tudni, hogy miféle fenyegetést jelent ez az autó, de nem tudta rávenni magát, hogy részletezze a dolgokat. Nem akarta, hogy a többiek is lássák, hogy mekkora egy nulla, egy kifeküdt felmosórongy. Legszívesebben leköpte volna magát.

Nem kellett sokáig várnia. Egy 45 körüli, marcona fickó sétált oda hozzá. A vállára tette a kezét, és úgy beszélte le vele az üzletet. Dean-t zavarta ez a bizalmas mozdulat, de nem ellenkezett. Kikötötte, hogy csak szopást vállal, a férfi kicsit vonakodott, de belement. Azelőtt Dean-t valamiféle büszkeség töltötte volna el, hogy még így is őt választják, hogy nem hajlandó dugni, de most nem volt kedve még a gyors fújáshoz sem. Cas-t akarta. De nem ő volt.

Szokás szerint elsétáltak egy közeli sikátorhoz, ahol a férfi nekitámaszkodott a falnak, és lehúzta a zipzárját. Dean letérdelt elé, behunyta a szemét, és valahová máshová ment, amíg a dolgát végezte. Egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a fickó eltolja magától, és a hóna alá nyúlva felhúzza.

- Meggondoltam magam. Inkább dugás lesz.

- Öreg, én szóltam, hogy most nem vállalom. Így is belementél, úgyhogy befejezem és megyek.

- Ne szórakozz velem, öcsi. Kifizettelek.

- Igen, egy szopásra, nem pedig mindkettőre. Akarod, hogy befejezzem, vagy elhúzol most a francba? – Dean nem ijedt meg. Ettől a kis pöcstől nem. Azért maradt még benne tartás, végül is meg tudta védeni magát.

Általában meg. De most valahol máshol járt. Nem vette észre a viperát, amit a kis köcsög kiengedett a kabátja ujjából. Csak azt érezte, hogy keményen fültövön csapja valami, és ő a földre zuhan. Félájultan érezte, hogy a fickó átkutatja a zsebeit, és elveszi a pénzét. Nem ellenkezett, örült, hogy megúszta ennyivel. Úgysem volt nála más pénz, a melót meg nem fejezte be, szóval felfoghatta egy elégedetlen ügyfélnek is. Lassan felült, érezte, hogy a füléből szivárog a vér. Odatapasztotta a tenyerét. Remek. Mi jön még?

- Dean? – Megdermedt a hang hallatán. Pedig már nagyon régen nem hallotta, mégis felismerte. Hirtelen elernyedt a teste, a vér kifutott a fejéből, és még a lábujja is belezsibbadt a hirtelen felgyorsult szívverésbe. Még a fájdalmat sem érezte. Lassan a hang irányába fordult, és ott állt Ő. A kopott ballonkabátjában, a kissé meglazított nyakkendővel, sötét, kócos hajával, kék szemeivel. Az utcáról a háta mögül beszűrődő fénytől olyan volt, mintha egy angyalt látott volna. Csak pislogott, de nem tudott megszólalni. – Jól vagy?

- Uhm…igen…azt hiszem. Csak egy elégedetlen kliens. Így reklamálnak.

- Emlékszel rám?

- Igen, azt hiszem – ekkorát linkelni. – Castiel, ugye?

- Igen. Szabad vagy?

Dean szíve nagyot ugrott. Egyrészt azért, mert semmire nem vágyott jobban hetek óta, mint erre a férfira, másrészt pedig azért, mert valahogy nem így. De hamar lecsitította magát. 'Mégis mi a faszt hittél, idióta? Hogy idejön és megkér, hogy költözz hozzá? Fejezd már be ezt a szarságot, és légy profi, az Isten szerelmére!'

- Adj egy percet és kész leszek. – Megtámaszkodott a járdán, és próbált felállni, de eléggé szédült. Az ütéstől és attól, hogy itt van, bekövetkezett, amire hetek óta várt, és mégsem elégedett.

- Várj, segítek – Cas odaugrott, és segített neki felállni. Ahogy hozzáért, Dean úgy érezte, mintha áram ütötte volna. És olyat érzett, amit már nagyon, nagyon régóta nem. Bizseregni kezdett. Ránézett a férfira, és az zavartan rámosolygott.

- Már kerestelek pár napja.

- Uhm, igen, pihentem egyet.

- A többiek mondták, hogy itt vagy, de ma nem vállalsz mindent. Rendben vagy?

- Persze. Mindig van érvényes AIDS-tesztem.

- Nem erre gondoltam. Jól vagy? – Dean nem igazán értette a kérdést. Soha senkit nem érdekelt, hogy jól van-e. Leszámítva persze az öccsét, de ő a családja, valahogy a napirendjébe tartozik az aggódás. De az ügyfeleket mit érdekeli, hogy ő hogy érzi magát? Szarul, cefetül, de ez nem tartozik rájuk. És ez a férfi itt ügyfél, kár is mást gondolnia. Úgyhogy ideje ügyfélként kezelni.

- Persze, minden csodás. Szóval akkor elég lesz a szopás is? Mert tudom, hogy jövök még neked eggyel, de ma tényleg nem, oké? Megkapod a fújást kedvezményesen, és pár nap múlva jöhet a folytatás. Jó így?

- Persze, ahogy neked is jó.

- Nekem úgy jó, ahogy neked.

- Akkor jó.

- Jó.

Dean érezte, hogy ez a párbeszéd elég ostoba. Egy pillanatra beállt a csönd, és ők csak nézték egymást. Ahogy a sötét, mélykék szemek belefúródtak az ő zöld szemébe, határozottan megmozdult benne valami. És nagyon kellemes érzés öntötte el.

- Itt szeretnéd, vagy menjünk valahová?

- Menjünk, itt a kocsim.

- A múltkor nem hozott túl sok szerencsét, nem igaz? – Dean elmosolyodott, ahogy az emlékek beugrottak.

- Nem igazán. Tényleg, hogy jöttél ki?

- Az öcsém ügyvéd, kihozott.

- Igazán? Nem is mondtad, hogy ügyvéd.

- Miért mondtam volna?

- Nem is tudom, csak….mindegy.

Odaértek a kocsihoz, és ahogy beült, Dean-t valahogy megnyugvás töltötte el. Nem érezte azt a nyomasztó félelmet, amit pár nappal ezelőtt, amikor beszállt Alastair kocsijába. És azt a közönyt sem, amit általában, ha beült egy ügyfél mellé. Izgatott volt, és alig várta, hogy történjen valami.

- Menjünk a lakásomra – szólalt meg Castiel, és Dean azt hitte rosszul hall. Hogy hová? A lakására? Ez garantáltan az első eset volt. Leszámítva a 3 nappal ezelőttit.

- Ahogy gondolod.

Castiel nem lakott túl messze, de amíg oda nem értek, egyikük sem szólalt meg. De a vibrálás kettejük között szinte érezhető volt.

Castiel lakása teljesen átlagos agglegény-lakás volt. Nem volt lepukkant, de nem volt modern sem. Pontosan olyan, ahová szinte csak aludni jár az ember. Viszont tiszta volt, és rend uralkodott. Ahogy beléptek, Dean egyből levette a cipőjét. Valahogy úgy érezte le kell vennie, hogy ezzel is megtisztelje a másikat. Castiel elmosolyodott, és a kezét Dean hátára téve vezette be a szobába.

- Mit szeretnél, hogy csináljam? – szokásos rutin kérdés, de most zavarban volt tőle. Olyan amatőrnek hangzott.

Cas nem szólt, csak ledobta a kabátját, és odalépett hozzá. Egészen közel, szinte centikre volt csak az arca az arcától. Megfogta Dean kabátját, és nagyon gyengéden levette róla. Dean megborzongott, és érezte, hogy libabőrös lesz az egész teste. De ezúttal kellemes volt. Sőt, kifejezetten, rohadtul kellemes. Ahogy Cas lehúzta róla a kabátot, a keze hozzáért Dean bőréhez. Érezte, hogy milyen finom, lágy keze van, és legszívesebben megcsókolta és leteperte volna abban a pillanatban. De soha nem csókolózott ügyféllel, és mindig betartotta, hogy az diktál, aki fizet.

Cas ledobta Dean kabátját, és a tarkójánál beletúrt a hajába. Dean behunyta a szemét. 'Uramisten!' Cas annyira közel hajolt hozzá, hogy Dean egy pillanatra azt hitte meg akarja csókolni, de a férfi lejjebb hajolt, és megcsókolta a nyakát, pontosan ott, ahol még látszódott Alastair harapásának a nyoma. A szája még finomabb volt, mint a keze, ahogy lassan masszírozta ajkaival a még mindig lila bőrt. Aztán kinyitotta a száját, és a csókba bekapcsolódott a nyelve is. Dean térde megrogyott, és egy alig hallható nyögés tört fel belőle. A farka már keményen állt. Castiel lenyúlt, felhúzta Dean pólóját, és ő szó nélkül emelte a karját, hogy Cas levehesse róla. Dean kezdett leereszkedni a térdére, de Cas megállította és visszahúzta.

- Feküdj az ágyra – mondta halkan, Dean kérdő tekintetére válaszolva. Nem egészen értette, de leült az ágyra, majd hanyatt feküdt. Cas pislogás nélkül nézett a szemébe, mindvégig, amíg meglazította a nyakkendőjét, levette az ingét és a nadrágját, és anyaszült meztelenül hajolt Dean fölé, újra olyan közel hozzá, hogy Dean érezte az arcán a férfi meleg lehelletét. Pedig Cas nem zihált. Nyugodt volt, és halványan mosolygott rá. Dean azon kapta magát, hogy nagyon-nagyon szeretné megcsókolni. De nem lehet. Senki nem akar olyannal csókolózni, akinek fél órája még egy másik férfi farka volt a szájában. És ekkor Cas olyat tett, amitől Dean végképp megzavarodott, és nem értett már semmit. Homlokon csókolta. Homlokon csókolta, és lassan elindult lefelé, a csípője irányába. Közben a száját végig Dean testén tartotta, végigcsókolta a mellkasát, izmos hasát, és elkezdte kioldani a farmerja övét.

- Uhm…Cas? Mit művelsz? – Volt már, hogy valaki azért fizetett, hogy leszophassa, de elég ritkán és nem ÍGY.

- Ssssshhh, csak feküdj nyugodtan – lehelte Dean köldökébe.

- De nekem kellene, szóval én….te….

- Igen, én fizetek, tehát azt teszed, amit én akarok. És én azt akarom, hogy feküdj nyugodtan, és élvezd. – És ennek nyomatékot adva, a tenyerét Dean mellkasára tette, és visszanyomta a párnára.

Dean letette a fejét a párnára, és nagyot nyelt. Esetlennek érezte magát, zavarban volt, és azt sem tudta, a kezét hová tegye. Remegő izgalommal várt, amíg Cas kigombolta a nadrágját, lehúzta róla, és az ágy mellé dobta. Dean szerszáma már kőkeményen meredt előre. Cas még mindig mosolygott, és rábukott. Dean úgy érezte a Mennyben van. Sőt, ez még annál is jobb. Olyan gyönyör öntötte el, amilyenről még csak nem is sejtette, hogy létezhet. Ahogy Castiel szája elkezdett csúszni ritmusosan fel-le a farkán, hangosan felnyögött. Belemarkolt a lepedőbe, és átadta magát az élvezetnek. Ami nem tartott sokáig.

- Cas – nyögte. Figyelmeztetni akarta, hogy nem bírja tovább, és jönnie kell. - Cas, én…. – de válaszul Cas csak még gyorsabban mozgott, amíg Dean a lepedőt görcsösen tépve bele nem élvezett a szájába.

Teste elernyedt, és zihált, közben nagyokat pislogott, próbált újra fókuszálni. Szinte az összes vér kifutott a fejéből, szédült, és szégyelte magát.

- Most én – felült, megfogta Cas szintén kemény farkát, és megpróbálta a férfit hanyatt dönteni. Ám Castiel megfogta mindkét csuklóját, elhúzta a kezét, és visszadöntötte a párnára, miközben karjait a feje fölé az ágyhoz szegezte. Gyengéden, mégis erővel. Dean felszisszent, ahogy Cas a csuklóját az ágyra szorította. Még viselte a múltkori zúzódások nyomait, és hirtelen megrohanták a rossz emlékek.

- Cas, ne… - nyögte. – Kérlek, engedj el!

Cas mélyen az arcába nézett, majd elengedte Dean kezét. Végigsimított a karján, a mellkasán, miközben végig összekapcsolódott a tekintetük. Dean úgy érezte, soha nem látott még ilyen szépet. A férfi végig mosolygott, és mosolyában volt valami megnyugtató, ami átjárta az egész testét. Annyira belefeledkezett ebbe a számára ismeretlen érzésbe, hogy alig hallotta, amikor Cas megszólalt:

- Dean, hunyd be a szemed.

- Nem akarom!

- Bízz bennem, nem foglak bántani.

- Tudom, hogy nem. És bízom. De látni akarlak.

- Még fogsz. Nem megyek sehová. Most hunyd be a szemed.

Dean engedelmeskedett, és érezte, ahogy Cas fölé hajol, és újra elindul lefelé. Érezte mellkasán a leheletét, és érezte, ahogy a férfi puha szája megérinti az egyik mellbimbóját, majd kinyújtja a nyelvét, és lassan, de szenvedélyesen szopni kezdte. Dean teste megfeszült. Most már tudta, mit csináljon a kezével. Megérintette Cas haját. Az éppen olyan selymes volt, mint a bőre, a szája. Beletúrt, és élvezte a fürtöket az ujjai között. Majd az egyik keze Cas nyakára csúszott, a vállára, majd onnan a hátára, le egészen a farpofákig. Cas felsóhajtott, ahogy Dean keze simogatni kezdte a hátsóját. Dean pedig érezte, hogy újra megkeményedik. Cas most Dean másik mellbimbóját kezdte izgatni, majd hirtelen elengedte, és visszaült a sarkára. Végig simította a mellkasát, hasát, majd a combjára tette a kezét, és szétnyitotta Dean lábait.

- Cas, ne! – Dean kinyitotta a szemét, és ahogy meglátta a férfit, nem tudta, hogy miért is ellenkezik. Semmi másra nem vágyott jobban, mint hogy magában érezhesse ennek az embernek a farkát. De még csak 3 nap telt el, és nem tartotta valószínűnek, hogy élvezne egy újabb behatolást, még ha az oly gyengéd is.

- Kifizetem – mondta Cas halkan.

- Nem, nem azért…nem kell – Dean elszégyellte magát. Nem akart Cas-re ügyfélként nézni, és nem akarta, hogy Cas prostiként nézzen rá. A szeretője akart lenni. A szerelme.

- Nem foglak bántani.

- Tudom.

- Óvatos leszek.

Cas síkosítót kent a kezére, és lassan elkezdte simogatni Dean lyukát. Egyre erőteljesebben masszírozta, majd becsúsztatta az egyik ujját. Érezte, ahogy Dean teste megfeszül, halk nyögés tört fel a torkából, és szinte rácsusszant Cas következő ujjára. Cas tudta, hogy a fiú nem érez fájdalmat, csak gyönyört. Ahogyan ő is. Nézte a tökéletes testét, szobor szépségű arcát, amit a zöld szemek, és az apró szeplők az orrán még tökéletesebbé tettek. Nem tudta, hogy mi fogta meg ennyire ebben a srácban, de hetek óta őrá vágyott. Amióta mindkettőjüket kirángatták a kocsiból, csak őrá tudott gondolni. Többször is elment a törzshelyére, de valahogy mindig elkerülték egymást. Legutóbb 3 nappal ezelőtt, amikor Dean éppen beült egy terepjáróba.

De most végre megtalálta, itt van, és beteljesülhet végre az, amiről hetek óta álmodott. Lassan elkezdte mozgatni az ujjait ki-be, és a farka még jobban megkeményedett a hangokra, amiket Dean kiadott. Nyögött és sóhajtott, hangja remegett, amikor megszólalt:

- Cas, dugj meg!

Cas újra elmosolyodott, és tovább ujjazta Dean-t, aki visszahanyatlott a párnára, és teste ívbe feszült. Cas úgy érezte, hogy ha nem dugná meg most ezt a srácot, már ez a látvány önmagában is kielégítené. A fiúból sütött, hogy mennyire éhezik a szeretetre, a törődésre, az igazi, szívből jövő érintésre. És ő most megadja neki. És ez az érzés leírhatatlan volt.

- Feküdj hasra – utasította Cas, és Dean szó nélkül engedelmeskedett. Megfordult, miközben Cas ujjai még mindig benne voltak. A hasára feküdt, érezte, hogy Cas egy párnát tol a csípője alá. Remegve várta, hogy Cas beléhatoljon. Nem félt, tudta, hogy nem fog fájni. Vakon bízott a férfiban. Cas kihúzta belőle az ujjait, és teljes testével ráfeküdt Deanre. Dean érezte Cas kemény farkát, ahogy odasimult a hátsójához. Cas mindkét karjával átnyúlt Dean hóna alatt, és úgy szorította magához. És beléhatolt.

- Awh, Cas …. Jézusom – Az érzés leírhatatlan volt. Dean teste remegett, hangja elcsuklott, és ahogy érezte, hogy Cas farka tövig nyomul belé, az ő farka is kőkemény lett újra. Minden vér kifutott az agyából, olyan mámor lett úrrá rajta, amit még nem érzett soha életében. Aztán Castiel lassan mozogni kezdett. Erősen tartotta Dean-t leszorítva a testével, Dean érezte annak minden rezdülését, izmainak minden egyes mozzanatát. Aztán Cas felvette a ritmust, és Dean minden egyes lökésnél hálásan nyögött. Érezte, hogy Castiel elengedi, és feltámaszkodik. Érezte, hogy egyre erőteljesebben dugja, és érezte, hogy a férfi hajából izzadságcseppek hullnak a hátára. Azt is tudta, hogy már nem mosolyog. Látni akarta az arcát.

- Látni akarom az arcod – mondta Cas, de nem szakította meg a ritmust. Látni akarta Dean arcát, látni rajta az élvezetet, ahogy eltorzul a kéjtől, az izzadságtól gyöngyöző homlokát, de valahogy nem bírta rávenni magát, hogy abbahagyja a mozgást, még arra a kis időre sem. Amikor érezte, hogy Dean feltolja magát, hogy megforduljon, megragadta a fiú csípőjét, felhúzta térdelőpózba, és tovább folytatta az erőteljes mozdulatokat. Élvezte, ahogy Dean szinte eszét veszti a gyönyörtől. A nyögések kiáltásokká, a sóhajok zihálássá váltak. Cas megragadta Dean karját, és magához húzta, hogy a fiú teljes háta az ő hasához és mellkasához tapadjon. A lökéseket abbahagyta, csak erősen szorította magához Dean-t, csókokkal borítva el a nyaka hátsó részét. Pár másodpercig így maradtak, egymáshoz simulva, ölelésben, majd végül Cas elengedte Dean-t, aki a hátra feküdt, és nem várta meg, amíg Cas beléhatol, ő maga csúszott rá a férfi farkára. Cas felnyögött, megszorította Dean csípőjét, majd lassú ritmusban újra dugni kezdte. A fiú arca kissé eltorzult az élvezettől, de még így is gyönyörű volt. Cas teljesen elmerült a zöld szemeiben, ahogy Dean a tekintetét rászegezte. Mintha soha nem akarna másfelé nézni. És ő ugyanígy érzett.

Dean örökre így akart maradni. Nem látott semmit, csak Castiel kék szemeinek mélyét, és nem érzett semmit, csak a totális gyönyört. Ahogy Cas légzése, mozgása felgyorsult, teste már verejtékben úszott, és Dean érezte, hogy nem bírja már sokáig. Térdét felhúzta, kezével megmarkolta Cas hátsóját, hogy még jobban magába tolja. Cas totálisan, tövig benne volt Dean-ben, és ahogy a farka a prosztatáját masszírozta, Dean tudta, hogy eddig bírta. Torkából felszakadt egy kiáltás, ugyanabban a pillanatban Cas teste is ívbe feszült, és állatias hörgés közepette beleélvezett Deanbe. Pár kisebbet még lökött rajta, majd ráborult a fiú testére. Dean abban a pillanatban átölelte mindkét karjával, és szorosan fogta magához Cas reszkető testét. Lihegtek, ziháltak, mellkasuk egymásnak feszült. Pár perc múlva Cas felemelte a fejét és feltámaszkodott, Dean két oldalán. Meredten nézett a szemébe, majd habozás nélkül megcsókolta, szenvedélyesen, mégis gyengéden.

Ahogy Cas ajka az övére tapadt, Dean azt érezte, hogy ez eddigi szánalmas életének legboldogabb perce. Castiel ajka hihetetlenül puha volt, nyelve forró és jóízű, nem tudott betelni vele. Tudta, hogy valami megváltozott, érezte, hogy az eddigi életének vége, és kezdődik egy új. Nem tudta biztosan, hogy Cas akarja-e őt, de azt igen, hogy ezek után képtelen lesz folytatni azt az életet. Így, hogy megtapasztalta, milyen is az, amikor az embert társként és nem tulajdonként kezelik, hogy törődnek az érzéseivel, képtelen lett volna magát odaadni olyannak, aki szemétként néz rá. Régi életének szennye olyan erővel nehezedett rá, hogy zokogni kezdett.

- Dean? – Cas döbbenten nézett rá. Itt van, megcsókolta azt az embert, akire egész életében várt, erre az zokogásban tör ki. – Mi a baj?

- Semmi, semmi baj – Dean már megbánta az elgyengülését. – Csak nagyon, nagyon fáradt vagyok.

Cas nézte, ahogy Dean visszafekszik a párnára, és szinte azonnal csukódott le a szeme. Cas beletúrt elöl a fiú rövid hajába, és megsimogatta az arcát.

- Cas - Dean kinyitotta a szemét, és ránézett – nem bánnád, ha pár percet pihennék itt? Mindjárt összeszedem magam, és elmegyek, csak…egy kicsit…hadd pihenjek.

- Aludj csak – mondta Cas, de mire kimondta, Dean feje félrebillent, és már aludt is.

Castiel egyre csak nézte az ágyában fekvő Dean-t. A fiú arca békét és megnyugvást tükrözött, teljesen mélyen aludt, kezeit szétvetve, mint aki érzi, hogy biztonságban van. Mert ott is volt. Cas órákon keresztül ült az ágy mellett, és bámulta, mint aki nem hiszi el, hogy ott van. Szinte pislogni is alig mert, mintha attól tartana, hogy mire kinyitja a szemét, eltűnik. Az első találkozásuk óta érezte, hogy őket valahogy egymásnak rendelte a sors. Megfogadta, hogy ha egyszer megtalálja, nem ereszti, és vigyázni fog rá. Mint egy őrangyal.

Nézte, itta magába Dean minden porcikáját, a testét, a karját, az arcának minden centiméterét. Tökéletes volt. Majdnem. Cas lassan, csendesen, hogy ne keltse fel, odahajolt, és kivette Dean füléből a fülbevalót. 'Így, most már tökéletes.'

Dean pár óra múlva kinyitotta a szemét, és Cas-re mosolygott. Mosolya olyan gondtalan, boldog és őszinte volt, hogy Cas már tudta, hogy ezzel a mosollyal akar ébredni élete hátralévő részének minden egyes napján.

Odahajolt hozzá és megcsókolta. Dean elnevette magát, és abban a pillanatban a Nap első sugarai beáradtak az ablakon, és fényárral öntötték el a szobát.